CLOSED
2012. március 3. 12:26
Azt hiszem már teljesen egyértelmű volt mindenki számára, hogy ez az oldal már nem fog frissülni. Valahogyan, valamiért, én mégis azt éreztem, hogy illene egy rendes búcsút vennem tőle, ha szabad így fogalmaznom.
Hol is kezdjem? Először még csak afféle szórakozásnak indult az egész, 2009. szeptember 22.-én. Nem is foglalkoztam vele sokat, néha-néha frissítgettem. Aztán ahogyan egyre több és több dalt hallottam Miyavitól, úgy éreztem, még több kell róla - sajnálatomra azonban egyetlen működő és folyamatosan frissülő oldalt sem találtam. Eldöntöttem, hogy én ezen változtatni fogok. Szépen el is kezdtem a szerkesztgetést, egy jó időn át egyedül. Már legalább egy éve működött az oldalam, mikor úgy vettem észre, ehhez kevés vagyok. Végül meg is találtam a tökéletes társszerkesztőt Satanachia személyében, akinek ezúttal is nagyon-nagyon köszönöm mindazt, amit az oldalért és értem tett. Lassan eljutottunk odáig, hogy a GPortálnál magasabb szintre akartuk juttatni az oldalt, s végül megszületett a mostani, HTML alapú, domain címmel ellátott fansite.
Körülbelül fél év múlva Satanachia mondhatni kiszállt, amit meg is értek, hiszen a való élet sokkal fontosabb ennél. Én még próbáltam életet lehelni a dologba, s motivációt adott az, hogy úgy éreztem, a magyar fanok számítanak rám. Azonban ez gyorsan el is szállt, mikor nem kaptunk többet napi 20-25 látogatónál. Borzasztóan csalódott voltam, hiszen nem csak az alacsony látogatási szám, de a visszajelzések szinte teljes hiánya nagyon lelombozó volt számomra. Ezért volt az, hogy ugyan ígérgettem, de végül semmi nem lett belőle. Az igazat megvallva, a mostani döntésemet két dolog befolyásolta: az, hogy az oldalhoz egyszerűen már nincs energiám, és hogy még mindig nem látom úgy, hogy szükség lenne rá. Valójában, már Miyaviért sem rajongok olyan szinten, hogy a napi gépezéssel töltött időmet csakis rá és az oldalra fordítsam. Senki ne értse félre, még mindig imádom a zenéjét és tisztelem őt, de már egyszerűen nem megy. Lehetséges, hogy egyszer még visszatérek, de ehhez rengeteg visszajelzésre lenne szükségem, hogy érezzem, igénylitek azt, hogy én ezzel órákat töltsek. Bevallom, az még jobb lenne, ha netán-tán valaki szerkesztőnek jelentkezne, de erre nem látok sok esélyt.
Utolsó szavaimként szeretném mindenkinek megköszönni, aki támogatott, esetleg feljárt az oldalra. A tartalom fent marad, bár a megaupload bezárásával a legtöbb letöltés sajnos már nem elérhető. A cseréket levettem, ők is nyugodtan levehetnek, de ha esetleg tartani szeretnék, szóljanak, kirakom őket a főoldalra - reklámnak még jó...
Köszönöm, hogy az elmúlt majd' három évben szerkeszthettem!
Naomii
miyavi fan van itt~
Aloldalak
Credits
House-382 | myv382TOKYO | JRockSCANS